Anselm Kiefer: Hüpátia
Kiefer Hüpátia című szobra
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexandriai_H%C3%BCpatia
Hüpátia az ókori gondolkodó, vezető nők egyik nagyja volt, aki ellen keresztény szekták lázadtak fel, és törtek az életére. Halála egyben az önálló, gondolkodó nő alázuhanásának jelképe, mely elővetítette a későbbi korok női sorsait.
Anselm Kiefer a huszadik században vette a bátorságot, és hozzáért az ókori nőalak szelleméhez, és szobrával újjateremtette őt. Meredek út..elsőre nem is értettem, kifogásokat kerestem, kritizáltam, összevisszaságnak láttam. Már meg is írtam egy lehúzó esszét, amikor írás közben valamit megláttam.
Kiefer háromrészes ókori nőket ábrázoló szoborcsoportja
Kiefer nem kisebb jelképhez nyúl, mikor Hüpátiát újrateremti, mint Dürer a Melankólia című művén a meghatározhatatlan központi síkidomhoz, melynek mibenlétét több, mint 500 éve nem fejtette meg senki, és ennek ellenére én mégis megpróbáltam e témát továbbgondolni. És ahogy írtam Kiefer szobráról, egyszer csak rájöttem, hát ugyanarra jutottunk végül.
Ha most vesszük a klasszikus olvasatot, és a polihedront Dürernél szimpla kőtömbként, a tájat összenyomó jelképként értelmezzük, akkor annak semmi helye Hüpátia feje helyén, mert miért is akarnánk továbbkínozni egy sokat szenvedett nőt.
Ám a kieferi mű hozzá mer nyúlni Dürer rézkarcához, és megfosztja az évszázados súlyos alakzatot annak eredeti minőségétől, és áttetsző, szinte éteri síkidommá varázsolja, ami inkább felemeli a női testet, és nem összenyomja, mint ahogy a polihedron a 16. században tette a Melankóliával.
Kiefer Hüpériája ezzel új fejezetet nyit, ő az izzó, értelmes, önálló gondolkodó nő újrateremtője. Térkép a modern nő elé, mely a múltból kivonva a nehezet, a súlyt, a tegnapokból így lemossa a gyalázatot. És a polihedron Hüpéria fején nem is arannyá lesz, hanem annál többé, szinte semmivé, már csak keretei vannak, de lényegét nézve üres.
Ürességgel vagyis istenivel telis-teli. Nagyszerű pillanat ez, amikor is az elméből kivonódik a súly, a matéria, a személyes én, és istenivé lesz.
Hüpátiát a ma élők közül senki sem látta, így ez is csak egy elképzelés róla
És ezzel a művel Kiefer mintegy a düreri művet is megszabadítja terhétől, és így minket is a melankóliától. Mert kiderül, hogy ami mázsásnak tűnt, az nem is létezik. Olyan, mintha Kiefer az elme rajtunk uralkodó teljhatalmát egy másik perspektívából mutatná meg, mintha isten, az önvaló “szemével”, nézné, ahonnan az elme nem is létezik.
Szóval a kőtömb ott marad Dürernél, csak kiderül, ha egy másik irányból nézzünk sűrűsége, súlya csak illúzió.